Italiano Farmacia on line: comprare cialis senza ricetta, acquistare viagra internet.

K”n4

OLVASÁSPEDAGÓGIA
VAJDA KORNÉL
Néhány henye szó a kötelezô olvasmányokról
A kívülálló némi joggal vélheti úgy, hogy a kötelezô olvasmányokról – pro és kontra –minden elmondatott már, a téma kimeríttetett, lerágott csontról van szó immár, ízes fa-latok semmiképp sem remélhetôk. Nos, ha ízesek nem is, valamifélék azért talán mégigen. És nem azért, mert kicsiny a vonatkozó szakirodalom, sokkal inkább azért, mertúj a szituáció, új a „világállapot”, és ebben az új szituációban, új világállapotban min-den másként vetôdik fel, mint korábban. Hogy – minden kompetencia híján – mégishozzászóljak a témához, annak konkrét oka van. Egy kis-tizenéves leányka számára kö-telezô olvasmányként van feladva az Antigoné. Hogy ennél nincs természetesebb és ért-hetôbb, az bizonyos. Micsodás felnôtt nôszemély, értelmiségiféle lehet abból, aki nemismeri ezt a klasszikus drámát, nem merengett el – azt olvasván – a benne felvetôdötterkölcsi-társadalomelméleti-jogi-politik (stb.) problémagubancon. Nehezen képzelhetôel, hogy valaki – értelmiségi társaságban utal az Antigonéra, és van, aki nem tudja, mi-rôl is van szó, rákérdez, blamálva magát. És hát mikor kellene elolvasnia ezt a mûvet?Talán orvosegyetemi (vagy más, nem bölcsész felsôfokú) tanulmányai során? Vagycsaládanyaként? Ugyan! Arra való az iskola. Csakhogy! Csakhogy a leányka – aki egyébként okos, talpraesett, olvasni is szeretô valaki – becsôdöl az Antigoné kapcsán. Nem bírja elolvasni, illetve hát elolvassa, nyögvenyelô-sen, enyhén undorodva-unatkozva, becsületbôl. Nem fogja blamálni magát a késôbbi-ekben, az bizonyos. De hát arra való az irodalom, hogy belégként szolgáljon ilyen-o-lyan társaságokban? Hogy ismerete státusszimbólum legyen? Hogy ne élvezettel, szen-vedéllyel, a randevút is elmulasztva olvassa valaki nagy mûveit, hanem muszájból?Biztos, hogy nem.
De miért e helyzet? Menjünk vissza néhány évezreddel! A görög dráma korabeli né- zôi-hallgatói pontosan tudták, mirôl is van szó. Nem csak a mai értelemben vett értel-miségiek, de a kézmûvesek, a megvetett és lenézett banauzikus foglalkozásokat ûzôk is.
Miért? Hogyan? Azért, mert ismerték, méghozzá igen alaposan a görög mitológiát, amítoszhoz kapcsolódó szakrális vagy nagyon is profán történeteket. Tudták, hogy kik aszereplôk, „kik ôk és merre van hazájuk”. Csak arra kellett ügyelniük, hogy az ismertanyag ezúttal (ott a színpadon) miként adatik elô, milyen vonásai kerülnek elôtérbe, ho-gyan artikulálódik, hogyan értelmezôdik (át). Hogyan emel ki bizonyos dolgokat a szer-zô, hogyan hagy homályban (és miért, vajon miért) másokat, stb. A klasszikus antikvitásnak egyik bizonnyal legnagyobb mestere, Szabó Árpád, jól tudta ezt, és közreadta – többek közt – A trójai háború címû remekmûvét, amely izgal-mas regényként (ifjúsági, de nem csak ifjúsági regényként) olvasható, és – ez a lényeg– abba a szituációba keríti olvasóját, ismerôjét, nagyjából abba a szituációba, amelybenókori elei voltak. E könyv elolvasása után már nem lesz nehéz, sôt tökéletesen élvezhe- tô lesz az Iliász és az Odüsszeia. Nem helyettük kell (ugyan, dehogy kell, nem kötele-zô olvasmány!) a Szabó Árpád-mûvet, hanem bevezetésül hozzájuk. Ugyanúgy, ahogya görög mitológiát, az istenek és félistenek történeteit is minden görög ismerte kiskorá-tól, értették hát a nagy tragikusok drámáit. Az antikvitás óta sok idô telt el. Mi is ugorjunk egy nagyot! Jussunk el a struktu- ralista irodalomelméletekig! Nem elôzmények nélkül, de ezek a szerzôk tekintettékaz irodalmi szövegeket abszolút autonómoknak. Vagyis önmagukból és csak önma-gukból megérthetôknek és megértendôknek. Nincs szükség, nagyon nincs szükség –mondották volt – a régiek módján tücsköt-bogarat összehordani a mûvek „világáról”.
Szóljon, hasson, érvényesüljön kizárólag a szöveg. Lehet, bizonyos fokig igazuk isvolt. Egyvalamit azonban számításba sem vettek. Jelesül azt, hogy csak a modernitáskultúrájában gondolkodtak. Ebben a kultúrában az e kultúra által ihletett, ennek ahermeneutikai mezejében, horizontjában keletkezett szövegek – látszólag – valóbanautonómak voltak. A háttérismereteket (lásd mítoszról mondottakat) szinte rejtve, deannál intenzívebben közvetítette maga a modernitás, a késô 19. és a 20. századi „ál-talános tudat”. Ma már, azt hiszem, nincs ilyen. És akkor kiderül, hogy a szöveg ko-rántsem olyan autonóm, korántsem annyira adja magát, korántsem annyira magátólértetôdô. Mi tehát a teendô? Mindenekelôtt az, hogy tudatosítsuk, egyrészt igaza van a prob- lémát legradikálisabban megfogalmazó Spiró Györgynek, aki a kötelezô olvasmányokkapcsán (nem tanár lévén, hanem szabad író) azt mondotta: csak azt kell olvasni, elol-vasni, ami megragad minket, ami érdekel, amit jó olvasni. Inkább szekundázzunk be,de muszájból ne olvassunk semmit (mármint szépirodalmat). Másrészt igaza van azok-nak is (számuk légió), akik azt hangsúlyozzák, hogy bizonyos közös olvasmányanyag,„mindenki” által ismert olvasmánymennyiség nélkül nincs nemcsak nemzeti, de sem-milyen kultúra sem, hisz a kultúra – per definitionem – közös valami. De ha mindkétállítás igaz, ha mindkettô cáfolhatatlan, akkor.
Akkor meg kell(ene) találni azt a megoldást, amely szabad mozgásteret biztosít az ellentmondásoknak, szerves egységbe hajlítja ôket. Nekem természetesen nincs ilyenmegoldásom, megoldási javaslatom. Ám azt hiszem, a megoldást valahol ott kell(ene)keresni, ahol az ókoriaknál láttuk. Azt, olyasmit kell kötelezô olvasmányként kijelöl-ni, amely megfelel, adekvátan megfelel a ma „általános kultúrájának”, a többé-kevés-bé mindenkinél feltételezhetô ismeretanyagnak. Annak az ismeretanyagnak, amely pe-remfeltétele, kanti kifejezéssel élve lehetôségi feltétele annak, hogy az adott olvas-mány élvezhetôsége feltételezhetô legyen. Mert ha nem, akkor igaza lesz a Szerb An-tal által felállított szillogizmusnak: „A mûvelt olvasó ugyanis, amikor az iskolában azirodalom nagy remekeit olvasta vagy olvastatták vele, éretlen fejjel úgy találta, hogyezek a remekmûvek unalmasak. Ha valami nagyon unalmas könyvet olvas, hajlandófeltételezni, hogy remekmûvel áll szemben. Szillogizmusát a következôképp lehet felál-lítani: Premissza I. A falu jegyzôjé-t, ezt a remekmûvet, annak idején rettenetesen un-tam. Premissza II. A Forsyte Sagá-t rettenetesen unom. Konklúzió: Tehát a ForsyteSaga remekmû. Úgy képzeljük, sok külföldi író ennek az okoskodásnak köszönheti ná-lunk népszerûségét.” Ezt a következtetést persze jó lenne elkerülni, kiiktatni a lehe-tôségek közül. Amikor – régebben, néhány évtizede – a modern mûvészet és irodalom befogadásá- ról voltak hatalmas viták, sokan értetlenségüknek adtak hangot, hogy miképp lehetsé-ges az, hogy a modernet – elôször – még a szakemberek sem igen értik meg, megbot-ránkoznak rajta. Akkor hangzott el az is, hogy ez a helyzet abszolút nóvum. Régebben,a korábbi századok, sôt ezredek során épp fordítva volt. A mindenkori mait értette min-denki, ám a régebbit nem, vagy csak alig. Azt hiszem, a mai világállapot sokkal inkábba régebbi századokra és ezredekre hajazik, mintsem a modernitás korára. A régebbi masokkal megközelíthetetlenebbnek tûnik, mint a mai. De hát az mégsem lehetséges, hogycsak mait (mondjuk posztmodernül mait) olvassanak az iskolások. Persze, hogy nem le-het. De a régebbihez, a ma nehezen, vagy sehogy se érthetôhöz segítség szükségeltetik.
Két ilyen mód is kínálkozik. Az egyik az, amit Szabó Árpád kapcsán említettünk. (AzAntigonéra visszatérve: Hegedüs Gézának A végzet sógora címû kis remeke olyan szol-gálatot tehet Szophoklész mûve elérhetôségében, mint A trójai háború Homérosz ese-tében. A másik út az lehetne, hogy a – mondjuk – posztmodern felôl kezdjük el láttat-ni, értelmeztetni a régebbi munkákat. Erre az útra az irodalomtudomány már réges-régrálépett. Ideje lenne eredményeit a pedagógiában is hasznosítani.
Kibicnek semmi sem drága. Nagyon jól tudom, hogy aligha segítettem valakin is a fent elmondottakkal. De azt talán sikerült jeleznem, hogy az ellentmondások „egymás-bahajlítása”, a megoldások kivajúdása roppant fontos lenne. Bár minél nagyobb elmékvetnék rá magukat a témára!

Source: http://www.tanszertar.hu/eken/seged/2008_04_pdf/vk_0804.pdf

Harris 2014-01-27 short.pdf

JOSHUA HARLAN HARRIS 74 Town Green Drive, Elmsford, NY 10523 • 646-660-0868 • joshuaharris@joshuaharris.org LEGAL EXPERIENCE Loeb & Loeb, L.L.P. , New York, NY Morgan & Finnegan, L.L.P. , New York, NY Associate , January 2009 to present Student Associate / Associate , June 2003 to January 2009 LITIGATION • Writing successful briefs on motions for summary judgment and

Curriculum vitae

Opúsculo informativo para el solicitante del status de refugiado 1. ¿EN CUALES CASOS PUEDO PEDIR EL RECONOCIMIENTO Italia, por la ley 30 julio 2002 n. 189, se ha dado nueva normativa en cuestión de inmigración y asilo. En particular, en cuestión del asilo, el art. 32 de esa ley, y relativo reglamento de actuación (D.P.R. 16/09/2004 n. 303), han establecido nueva disposición para el

Copyright © 2010-2014 Drugstore Pdf Search